Tőrök

torA tőr rendszerint rövid pengéjű döfőfegyver, amelyet közelharcban hirtelen elhatározott szúrásra, nemritkán alattomos orvtámadásra használtak. A tőr nyugati fegyverfajtának tekinthető, mely nem szerepel a magyar harci fegyverzet rendszeres kiegészítő részeként. A XIV. században a tőrt mind a német-, mind a francia területeken általánosan használták, ekkor jutott el hazánkba is a nyugati mintájú lovagi öltözettel ill. a fegyverzet teljes egészében való átvételével . Alkalmas volt arra, hogy a vértezetek hézagain keresztül a sodronying gyűrűit is átüsse. Pengéjének szilárdsága oly nagy volt, hogy a lemezvértezeten is áthatolt.

A középkorból származó tőrökön a leglényegesebb változás a keresztvas kialakításakor figyelhető meg. A XIII. század folyamán a tőr keresztvas-szára gyengén meghajlik a penge irányába és ezt a formáját egészen a XVI. századig meg is tartja. A XV. század elején került a tőrök keresztvasára a hárítógyűrű. Ezt a gyűrűt a keresztvas közepén, a markolat tövében helyezték el és a kéz hatásosabb védelmét szolgálta. A nyugati mintájú tőrök korok szerinti alakulása a pengék alkatán is megfigyelhető. A XIII. századi példányok pengéi között még gyakran fordulnak elő egyélű, mérsékelten hajlított kés alakúak, a következő században azonban a pengék már kétélűek és hegyes csúcsba futnak.

A XV. század divatjaként jelennek meg –főleg nyugati használatban- a lángolt vagy hullámos élű tőrpengék továbbá a fogastőrök. Ez utóbbi pengék egyik éle mélyen fogazott volt. Ha az ellenséges harcos kardjának pengéje a fogak közé akadt, visszahúzását a fogak megakadályozták, megcsavarással esetleg el is törték. A fogastőrt a harcos bal kezében tartotta, hárítófegyverként is használta, ezért balkezes tőrnek is nevezik. Nem csupán a pengét, hanem a keresztvasat is úgy alakították, hogy alkalmas legyen az ellenséges kardpenge lefogására. Ennek érdekében a keresztvas szárait a penge felé mélyen lehajlították.

A középkori tőrök külön csoportját alkotják azok a példányok, amelyekkel a lovagi harcosok a fegyverzetétől megfosztott, harcképtelenné tett ellenfélnek a kegyelemdöfést megadták. A lovagi fegyverzethez tartozó, itáliai származású fegyverfajta ez. Itáliából jutott a németekhez és a franciákhoz is; neve az olasz megjelölésnek megfelelően „misericordia”, németül „Gnadendolch”, a magyarban „kegyelemtőr”. Használatuk a XIV. században már ismert és tartotta magát a XVI. század végéig. Pengéjük háromszögletű és elég szilárd a vértezet átütésére is; ezért nevezik németül páncélszúró tőrnek, „Panzerstecher”-nek is. Rövid, gombban végződő egyenes keresztvasa és markolata tömör vasból készült. Rendszerint kis méretű pengéje gyakran a markolattal azonos hosszúságú.