Számszeríj

szamszerijA legősibb mechanikusan megszerkesztett távolra ható lövőfegyver a számszeríj, népies nevén a nyílpuska. Eredete látszólag nyugati területre és a középkor korai századaira nyúlik vissza, de az újabb kutatás a Távol-Kelethez (Kína, Kr.e. XII. század) kapcsolja első előfordulását. A számszeríj Európában a különböző képes ábrázolásokon a X. században felbukkan. Miniatűr képeken már ettől fogva nyomon követhetjük a számszeríj útját.

A második lateráni zsinat 1139. április 3-án kiközösítés terhe mellett kitiltja a számszeríjat, ezt a veszedelmes fegyvert a keresztények elleni háborúból. Eredménye azonban a tilalomnak nemigen lehetett, mert éppen a XII. század óta kezdik a számszeríjat általánosan alkalmazni a hadseregekben. A század végére Franciaországban egyaránt szerveznek gyalogos és számszeríjas kompániákat. Németországban a XII. században a számszeríjat már gyakran használják. Ekkor bukkan fel a ma is használatos német neve, az „Armbrust”. Bár a német lovagok megvetették, mint lovagiatlan fegyvert, a polgárság a városokban nagy előszeretettel használta, hogy vele a falusi nemesség jobb fegyverzetét ellensúlyozza.

A számszeríjas lövészek a XIV-XV. században értékes részei voltak a gyalogságnak, lövési gyorsaságukat azonban a kézi-íjászok jóval felülmúlták. Hátrányos volt maga a nehéz nyílvessző is, amelyből 18 darabnál többet a lövészek nem vihettek tegzükben, a kézi-íjászok 24 darab nyílvesszőjével szemben. A számszeríjas harcos valóban nehézkesen mozgott súlyosabb fegyverzete miatt. Előnyben volt azonban a nagyobb lövés pontosság és a nehezebb nyilak nagyobb átütőképessége folytán, s így a számszeríj a nehéz pajzsos és vértezett gyalogság ellenében hasznos fegyvernek bizonyult.

Hazánkban a számszeríjat a XIV. században már ismerték. Neve az ún. besztercei szószedetben legelőször „zomoserig” alakban fordul elő, tehát a szláv samostrelij szóra vezethető vissza, amely magától lövő fegyvert jelent. Helytelen tehát a ma is használatos „szerszámíj” elnevezés. A név szláv eredetéből arra következtethetünk, hogy nem a németekből álló városi polgárság kezdte hazánkban használni, hanem a szlávok révén terjedt el Cseh- és Lengyelország felől, eredetileg mint vadász-, később pedig a huszita háborúk alatt, mint harci lövőfegyver.

A történelmi előzmények után vizsgáljuk meg a számszeríj felépítését és mechanizmusát. A középkori számszeríj egy nagyobb méretű szaruból álló ív, amelyet az ún. törzshöz erősítettek. Az ív oly módon készült, hogy több irdalt, recézett felületű szarulemezt egymásra fektetve összeragasztottak. Ezzel az eljárással olyan ívet nyertek, amely meghajlítva igen nagy rugóerőt fejtett ki. A kész ívet kellő megmunkálás után pergamennel vagy nyírfahéjjal borították be, hogy az időjárás káros behatásaitól megóvják. Az ív két végébe sekély csatornát vájtak, amelybe az ideget akasztották. Az ideg húr- vagy zsinórkötegből áll, amelyet húrral vagy zsinórral sűrűn átcsavartak. Az ideg két végén hurkot alakítottak ki, amellyel azt az ívre akasztották.

A XV. század legvégén a számszeríjakon lényeges változást figyelhetünk meg. Ívüket nem szarulemezekből ragasztják, hanem acélból kovácsolják. Az acélív előnye, hogy kiküszöbölhették a nedves időjárás káros behatását, ugyanekkor elkészítése is rövidebb ideig tartott. Hátránya viszont, hogy az íj nehezebb lett, valamint az is, hogy csupán az enyhe időszakban lehetett használni; az edzett acélív a nagy hidegben (-15°C) ajzáskor szétrepedt. Az acélív megjelenését Miksa császár nevéhez kapcsolják, állítólag az ő találmánya. Tény viszont, hogy ettől az időtől kezdve szaruból készített ívekkel sem Ausztriában, sem hazánkban nem találkozunk.

A számszeríj felajzására a kéz ereje egyedül nem volt elegendő. Korai ábrázolásokon megfigyelhetjük, hogy a számszeríjász ülő helyzetben mindkét lábát az ívnek feszíti, az ideget mindkét kezébe fogja és hátrafelé húzza. A lábakat is igénybe vevő felhúzási módhoz kapcsolódik egy igen egyszerű segédeszköz. Övre erősített szíjon függő, kettős karmú vashorog ez, amelynek segítségével álló helyzetben is fel lehetett ajzani a számszeríjat. (Egy, a XV. századból fennmaradt játékkártya számszeríjászt mutató képén a lövész övére csatolva látható ez az eszköz.) Az ideget a horogra akasztották, majd a magasba emelt egyik lábat a számszeríj törzsének elejére kötött vaskengyelbe helyezték, a számszeríjat a föld felé nyomták mindaddig, amíg az ideg a dió -az elsütőszerkezet- kivágásába be nem feküdt. Ezeket a horgokat a XV. században végig használták, közben azonban a különböző rendszerű felhúzó készülékeket is alkalmazták. Ilyenek voltak a motollás, csigakerekes, majd a forgattyús készülék, régi magyar nevén a tekervény.

A számszeríjhoz alkalmazott nyilaknál különbséget kell tennünk a hadászati és a vadászati célokra szolgálók között. A hadi célokat szolgáló nyilak hegyeinek egységesen rombusz a keresztmetszetük, négyélűre formálva. A nyílhegy hátsó vége kúpos köpűvé szélesedik, amellyel a tölgyfából faragott nyílvesszőre erősítették. A nyílvesszők egyszerűek, legtöbbször durva megmunkálásúak. Készítésükkor mindamellett gondosan ügyeltek a súlypont helyzetére. A súlypont helyét minden egyes nyílnál meghatározták és eltérés esetében a nyílvesszőt végének levágásával egyensúlyozták ki. A vesszők hossza 30-40 cm között váltakozik, kivételes esetben, főleg a vadász nyílvesszők között ennél hosszabb vesszők is előfordulnak. Az aránylag rövid nyílvesszőt, hogy a kilövés után repülési irányát megtarthassa, vezetőszárnyakkal látták el. Ezek a szárnyak vékony falemezből, ritkábban bőrszeletből készültek, és a nyílvessző két oldalán vájt keskeny csatornába, horonyba voltak beragasztva.

Összevetve a kézi-íj és a számszeríj percenkénti lövéseinek számát kétségtelen, hogy a két lövőfegyver között ebben a tekintetben jelentős eltérés áll fenn. Amíg egy gyakorlott kézi-íjász percenként akár 18-20 lövést tett, addig a számszeríjász –az íj erősségétől és az ajzáshoz használt készüléktől függően- 2-5 lövést tudott leadni ugyanennyi idő alatt. Hatásában azonban a számszeríj igen jelentős fölényben volt a kézi-íjjal szemben, mert lövedéke háromszáz lépésre átfúrt egy szegecselt vértezetű csataköpenyt, vértezetet, sőt a legerősebb sodronypáncélon is áthatolt.