Pajzsok

OLYMPUS DIGITAL CAMERAA pajzs a legősibb védőfegyver. Vele fedezték a harcosok testüket az ellenséges fegyverekkel szemben. A pajzsot egyaránt megtaláljuk a gyalogosnál és a lovasnál. A lovasnál főleg a mell és a gyeplőszárat tartó kéz fedezésére szolgált. Anyaga a célnak megfelelően különböző volt: bőr, fa, vas, réz, nádfonás, óriásteknős hátpáncélja, stb. Külső formájában a kor divatja szerint változott, de átalakulását mindenkor a célszerűség szempontjai irányították.

A XII. század végén, a XIII. század elején hazánkban mind a gyalogos, mind a lovas harcos kezében egyformán kerek pajzsot találunk. Franciaországban alakult ki a XII. század folyamán a kisméretű, háromszög alakú pajzsfajta, amely a vértezés erősödésével párhuzamosan, méretében mindinkább kisebbedett. A század végére felső, lekerekített éle egyenes levágással zárult. A fejnek ekkor már elegendő védelmet nyújtott a vassisak. A XIII. század folyamán ezeknek a kis háromszög alakú pajzsoknak magassága és szélessége azonos volt. A pajzsokon a XII. század végétől kezdődően jelennek meg a festett figurális és ornamentális ábrázolások, amelyek mint családi jelvények, heraldikai címerábrákhoz vezettek.

A XIV. század közepe táján a lovaspajzsok között új forma jelenik meg, az ún. tárcsapajzs. Neve ellenére alakja hosszúkás négyszög, anyaga fa. (Neve franciául targe, olaszul targa, angolul target.) Az effajta tárcsapajzsok felső bal sarkán kis félkör alakú kivágást találunk, amelybe a lándzsarudat fektették, ezáltal a hosszú, nehéz lándzsarúd vízszintesben tartása kevésbé terhelte a harcos jobbját. Ezek a tárcsapajzsok célszerű alakjuknál fogva kiszorították a háromszögletes pajzsokat a használatból. A Képes Krónika miniatúráin már rendszeresen találkozunk a négyszögletes tárcsákkal, az ovális és háromszögletes pajzsok mellett.

A nyugati gyalogság vívásnál már a XIII. századtól gyakran használta a vasból vagy fából készült, kis méretű kerek vagy négyzet alakú ökölpajzsot is, amellyel nemcsak hárítani, de ütni is lehetett. Az ökölpajzsot a XVI. század folyamán a törökök is használták. Huszárjaink kezében a kis ökölpajzs, a bolda a tárcsával együtt szerepelt. A boldát a század vége felé a tárcsával együtt hagyták el harcosaink.

A tárcsapajzs kialakulásának helye Itália, ahol eredeti neve pavese. A tárcsapajzs további fejlődésében két irányt figyelhetünk meg. A lovas harcosnál a XV. századra mérete csökken és alakja csaknem négyzetes lesz. Jellegzetessége marad továbbra is a felső bal sarkon a lándzsarúd számára való kivágás. A fejlődés második vonalán a pajzs méretében jelentősen megnövekszik és kialakul az állópajzs, amely a XV. század zsoldos gyalogságának fontos védőfegyverévé válik. Jellegzetessége, hogy függőleges harmadai közül a középső előreugrik.

A pajzsos gyalogosokra akkor várt jelentős feladat, amikor a sereget a nyílt mezei harcban a szekérvár támogatása nélkül kellett bevetni. Az állópajzsok három méretben készültek. A kis pavéze magassága 60 cm, a középfajtáé 90-135 cm, a nagy méretű pedig ennél is nagyobb, nehezen hordozható védőfegyver volt. A pavézék eredetileg a cseh-huszita gyalogság védőfegyverei voltak a XV. század folyamán. Ezek a pavézék a gyalogosok elé egymás mellé állítva és a földbe szúrva mintegy falat alkottak, mely kellően védett az ellenséges nyilak ellen, azonkívül pedig a számszeríjak hosszadalmas felajzását is kellő biztonságban végezhették mögöttük. Némelyik pajzs akkora volt, hogy a könnyebb mozgatás miatt kerekekre szerelték és mozgó falként védte a mögötte megbúvó íjászokat, számszeríjászokat vagy éppen szakállas puskás lövészeket.

A pajzs sorsa –a vértezettel és a sodronnyal együtt- a tűzfegyverek tökéletesítésével pecsételődött meg. Ellenállóképessége a puskagolyó hatásával szemben elégtelennek bizonyult, ezért mint a kezet fölöslegesen terhelő védőfegyvert elhagyták a harcosok felszereléséből.